2014. július 05., szombat 00:00

Ivandan- 2014

A nyári napforduló egyik kiemelkedő ünnepe Iván napja (Ivandan). Előestéjén koszorúkkal díszítették fel házaikat és halottaik sírjait a szerbek.

 A koszorúk alapanyaga az úgynevezett Iván napi virág (Ivansko cveće, Galium Verum), amelyet minden háziasszony maga szedett, majd fonta meg belőle a koszorút. Ennek bajelhárító szerepe volt egy évig, vagyis következő Iván napig.

Mi már negyedik éve elevenítjük fel ezt a hagyományt, és közösen készítjük el a virágfüzéreket. Sötétedés után pedig, a szokások szerint tűzre vetjük a tavalyi koszorúkat.

Kapcsolódó elemek

  • Évzáró Mikulás táncház
    Kedves Rendszeresen járók és Nem rendszeresen járók!
    Kedves Kicsik és Nagyok!
    Kedves Barátaink, Ismerőseink, Támogatóink!
    Kedves Táncoslábúak!
     
    December 16-án próbálunk utoljára 2016-ban. Zárjuk le együtt az évet!
     
    Sok szeretettel meghívunk mindenkit, egy jó hangulatú, családias évzáró táncházra, melyet 19 órától az emeleti zöld szobában tartunk. Vendéglátás batyus alapon (házi sütik előnyben!), de a földszinti büfé is üzemel.
     
    A talpalávalót a Ruzmarin FolkeStars húzza.
     
    Üdvözlettel,
     
    Rozmaringosok
  • Ivandan 2016

    A nyári napforduló egyik kiemelkedő ünnepe Szent Iván napja (Ivandan, július 7.) ilyenkor az asszonyok koszorút fonnak az úgynevezett Iván napi virágból (Ivansko cveće, (tejoltó galaj)), amit a ház főbejárata fölé helyeznek, hogy megóvja a házat a villámcsapástól, rontó erőktől, szellemektől és más bajoktól. Koszorút tesznek még a templom bejárata fölé és az út menti keresztekre is.

    Idén sem maradhat el, hogy közösen fonjuk meg az Iván napi koszorút, csak a helyszín változik, ezúttal a budakalászi Faluház udvarán fog erre sor kerülni.
     
    Időpont: 2016.07.07. csütörtök, 19 órai kezdettel

    Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1114000158674069/

    A virágokat biztosítjuk, de metszőollót, spárgát hozz magaddal!

    A tavalyi koszorút se hagyd otthon, hiszen a hagyományoknak megfelelően tűzre vetjük.

    A koszorúfonást szerb táncház követi. Belépés ingyenes!
  • A szerb nemzetiségről meséltünk a csillaghegyi iskolásoknak

    Szívesen tettünk eleget a felkérésnek, hogy meséljünk a csillaghegyi gyerekeknek a magyarországi szerb nemzetiségről, múltjukról, hagyományaikról és természetesen táncoltassuk is meg őket egy kicsit. 

  • IV. Folk Fesztivál Budakalászon

    Szeretettel várunk mindenkit a budakalászi Faluházban 2015. november 7.-én (szombat) 19 órától a IV. Folk Fesztivál alkalmából.
    A BELÉPÉS INGYENES.

    Program:
    Prvi partizan Néptánccsoport - Szerbia (Užice)
    Đurđevak Néptánccsoport - Bosznia-Hercegovina (Kolaš)
    Anđeli Néptánccsport - Szerbia (Jelašnica)
    Bratsvo Néptánccsoport - Szerbia (Subotica)
    Rozmaring Néptánccsoport - Magyarország (Budakalász)
    Opanke Néptánccsoport - Magyarország (Pomáz)
    A tánccsoportok fellépése után TÁNCHÁZ.

    A promgram szervezői:
    Pest Megyei Szerb Önkormányzat
    Budakalászi Szerb Nemzetiségi Önkormányzat
    Tabán Néptánccsoport

    A programot támogatja:
    Budakalász Önkormányzata
    Magyarországi Szerb Kulturális és Dokumentációs Központ

  • Hagyományokról a Kiskegyedben

    A Kiskegyed 2015. 29. heti számában olvashattok az Iván napi koszorúfonásunk kapcsán készült riportban a Rozmaringról, a hagyományőrző tevékenységünkről és a csobánkai szerbekről.

  • Ivandan 2015

    Idén is közösen készítettük el az Iván napi koszorúkat Csobánka Főterén. Idén többféleképpen dolgoztunk, a csobánkai "spárgával kötözős" módszer mellett megismerkedtünk a deszki és  kalászi "fonós" módszerrel is. A gyönyörű munkák családi házak, templomok, szerb keresztek, temetők kapuit, bejárati ajtóit fogják egész évben díszíteni Csobánkán, Pomázon, Budakalászon, de volt aki Százhalombattára vagy Budapestre vitte. A kész koszorúkat tánccal ünnepeltük meg, majd tűzre vezettük a tavalyi koszorúkat - ahogy az ilyenkor szokás. 

  • Iván napi koszorúfonás és táncház - 2015

    A nyári napforduló egyik kiemelkedő ünnepe Iván napja (Ivandan). Előestéjén koszorúkkal díszítették fel házaikat és halottaik sírjait a szerb emberek. A koszorúk alapanyaga az úgynevezett Iván napi virág (Ivanjsko cveće, Galium Verum), amelyet minden háziasszony maga szedett, majd fonta meg belőle a szükséges mennyiségű koszorút. Ezeknek bajelhárító szerepük volt egy évig, vagyis következő Iván napig.

    Mi már ötödik éve elevenítjük fel ezt a hagyományt, és közösen fonjuk meg a koszorúkat! És persze közben eszünk-iszunk és utána mulatunk. A tűzrakás sem marad el, hiszen a tavalyi koszorúkat tűzre kell vetni. A tüzet az est végén a Közösségi Ház udvarán gyújtjuk meg. A tavaly készített koszorúdat ne hagyd otthon!

    A koszorúfonáshoz a virágokat, szerszámokat biztosítjuk. A vendéglátás batyus alapon történik.

    A jó hangulathoz - mint mindig - a zenét a Ruzmarin Folkestars biztosítja.

    Várunk mindenkit július 3-án a csobánkai Fő térre!

  • Akik elhúzzák a nótá(i)nkat

          

  • Programjaink, fellépéseink 2014-ben

    01.13. Fellépés, szerb szilveszteri bál, Pomáz

    02.07. Farsangi táncház

    03.01. Fellépés, Fánk fesztivál, Pilisszentkereszt

    03.07. Táncház

    05.01. Fellépés, Majális, Csobánka

    05.06. György nap – Djurdjevdan - ovisok szereplése a pomázi szerb templom kertjében

    05.17. Fellépés, Adony, Balkán Hangja

    05.31. 10. születésnapi műsor és táncház, Csobánka

    06.08. Utcazenélés és táncház Szentendrén (Dumtsa forgatag)

    06.19-22. Táncszeminárium, Gnjilane koreográfia tanulás Jovan Žikič -el (Pomáz, Magyar Vár)

    07.04. Iván napi koszorúfonás és táncház (Csobánka, Főtér)

    07.12. Fellépés, Budapest Terézváros, Nemzetiségi Nap

    07.13. Fellépés, Szentendre, Sörfesztivál

    08.02. Fellépés, Lórév, Falunap

    08.03. Énekes műsor a Nemzetiségek Házának megnyitóján, Csobánka + fellépés, Illés napi búcsú, Csobánka

    08.06. Táncház Ruzmarin FolkeStars-szal Pécsen a Zsolnay negyedben

    08.17-20. Vendégünk a szerbiai Lada táncegyüttes

    08.19. fellépés a szentendrei szerb búcsún a Preobraženska templom kertjében, részvétel a Szentendrei Folklór fesztiválon

    08.30. Fellépés, Csobánkai Falunap

    09.06. Fellépés, Szentendre, Egészségnap

    09.14. Mućkalica főzés a Pilisi Kóstolón (Budakalász)

    09.27. Fellépés, rácalmási Tökfesztivál

    10.04. Fellépés, Folk Fest Budakalász (magyarországi szerb csoportokkal)

    10.10. Táncház

    11.08. Fellépés, Folk Fest Budakalász II. (külföldi szerb csoportokkal)

    12.05. Fellépés, CSÉKE születésnap

    12.07. Adventi táncház Szentendrén

    12.19. Fellépés, Prolan karácsony

    12.29. Fellépés, Balkán Hangja Budapest (Gnjilane premier)

     

    Догађаји у 2014

    13.01. Наступ на новогодишњем балу у Помазу

    07.02. Маскенбалска плесачница у Чобанцу

    01.03. Наступ на фестивалу Крофне у Пилишсенткересту

    07.03. Плесачница у Чобанцу

    01.05. Наступ за 1.мај у Чобанцу

    06.05. Ђурђевдански наступ забавиштанаца у црквеној порти у Помазу

    17.05. Наступ Звук Балкана у Адоњу

    31.05. Јубиларни концерт и журка на Главном тргу Чобанца

    08.06. Емитовање музике и плеса Вртлог Думтше у Сентандреји

    19-22.06. Семинар Гњиланске кореографије у Мађарској тврђави у Помазу

    04.07. Ивањданска плесачница плетење венца на Главном тргу Чобанца

    12.07. Наступ на Народном дану шестог кварта у Будимпешти

    13.07. Наступ деце и одраслих на фестивалу Пива у Сентандреји

    08.02. Наступ на дану села у Ловри

    03.08. Наступ хора на отварању дома националности у Чобанцу           

    03.08. Илијиндански наступ у црквеној порти у Чобанцу

    06.08. Плесачница у Жолнаи четврт у Печују

    17-20.08. Угошћење Ладара из Београда

    19.08. Наступ за Преображење у црквеној порти у Сентандреји

    19.08. Наступ на фестивалу фолклора у Сентандреји

    30.08. Наступ на дану села у Чобанцу

    06.09. Наступ на дану здравља у Сентандреји

    14.09. Кување Мућкалице дегустација Пилиша у Калазу

    27.09. Наступ на фестивалу Бундеве у Рацком Аљмашу

    04.10. Наступ на Фолк Фесту у Калазу

    10.10. Плесачница у Чобанцу

    08.11. Наступ на међународном Фолк Фесту у Калазу

    05.12. Наступ на рођенданској журци (CSÉKE) у Чобанцу

    07.12. Плесачница у оквиру  2.Адвентске недеље у Сентандреји

    19.12. Наступ на Божићној прослави фирме (Prolan) у Калазу

    29.12. Наступ на Гласу Балкана премијера Гњиланске кореографије 

  • Vasilica 2015

    Szerb újév napján az volt a szokás Pomázon, hogy a rokon és ismerős kisgyerekeknek kalácsból készített babát sütöttek. Fiúk lánybabát, lányok fiúbabát kaptak. Már majdnem kihalt ez a régi hagyomány, az idős nénik is már csak csokit és narancsot küldtek a gyerekeknek. Reméljük, hogy sikerült felélesztenünk egy már majdnem elfeledett népszokást. 

     

    Обичај у Помазу за Српску Нову Годину је, да свако Српско дете добија колач изглед бебе. Дечаци женски изглед девојчице мушки. Овај обичај већ се скоро заборавио о колачу, старије жене су досад давале бонбоне и поморанџе. Надамо се да смо успели да обновимо овај лепи обичај. 

     

Tovább a kategóriában: « Đurđevdan Valami készül »

bemutatjuk...

  • Táncpróba

    Minden hétfőn és pénteken este (19:30-21:30) tartjuk próbáinkat Budakalászon, a Kós Károly Művelődési Házban (Faluház).

    Gyerekpróba: hétfőn 18:30-19:30-ig. Utánpótlás, felzárkóztatás: minden páratlan héten pénteken 18:30-19:30-ig.

    Minden táncos lábú érdeklődőt szeretettel várunk!

Go to top