2016. szeptember 04., vasárnap 00:00

Hercegszántói ajándék hétvége

Már tavasz óta tudtuk, hogy nyár végén utazunk, vár minket Hercegszántó, ahol jubileum lesz. Még pedig nem kevesebb, mint 30. születésnapját fogja ünnepelni egy vidám csapat, név szerint a Veseli Santovčani táncegyüttes.

Hú, a felkérés megtisztelő, biztos grandiózus műsor lesz, ahogy ilyenkor szokás, a születésnapos szívét-lelkét kiteszi, összeállnak régiek és újak, színpadra kerül 30 év munkája. Erre bizony nekünk is készülni kell, akárhogy tombol a nyár, sokan még szabin. De a föld alól is előkerítünk még egy fiút, és színpadra tesszük az összes lányt, és magától értetődő, hogy segítünk, összeszedjük és visszük kölcsönbe is a népviseleteinket, az nem lehet, hogy az ünnepelt ne tündököljön. Mert megérdemli. És reggel kilenckor elindul a turnébusz, egyre több-és több a felszálló, gyűlnek a csomagok, libbennek a népviseletes zsákok, megciccen az első sör, persze az első benzinkútnál már táncolunk – kit érdekel a tűző nap – és hegedűszó mellett rágyújtunk az első nótára is. Vidáman érkezünk, Evica (a táncegyüttes vezetője) gondterhelt tekintettel, mégis kedvesen fogad, még beszédet is rittyent a tiszteletünkre, amit gombóccal a torkunkban hallgatunk, ezek után, hát persze, hogy a lelkünket is a színpadra tesszük ma este.  Na, de járjuk be azt a színpadot, merre van a közönség, hol a közepe, meddig ér a fiúsor vége, lukra vagy emberre, nyisd ki a szélét, így nem egyenes, hova áll a kiskör.

Akkor nézzük meg a szállást, mert itt is alszunk, ki tudja meddig tart a buli, egyébként is, ha már itt vagyunk délen, nehogy már szabadkai piacolás nélkül menjünk haza. Migránsokat fürkésző tekintetű rendőrök sorfala közt érkezünk a vendégházhoz, a házinéni elmondhatatlanul kedves, no, ki-kivel alszik, és nézd már, nemcsak lovak, kecskék is vannak (meg galambok, disznók és simogatnivaló nyuszi is, de ez már csak másnap derül ki).  

De máris indulunk vissza, izgatott táncosok mindenhol, lassan mi is elővesszük-felvesszük-körbetekerjük-felcsatoljuk és befonjuk-feltűzzük, bepúderezzük-kihúzzuk, egymáshoz igazítunk. Nem igaz, hogy kifogyott az egyenrúzs, milyen jó a fiúknak, nekik nem kell a cicoma, hiszen úgy szépek, ahogy vannak (különösen Gyula).  Meleg van, izzadunk és izgulunk. Nevetünk és fotózunk, és egy emberként szorítunk a szántói táncosoknak, mikor a lakodalmas menettel megnyitják a műsort. Felharsan a taps, és kezdetét veszi a maratoni műsor.  És megy minden, mint a karikacsapás, hála Istennek.  Mi is eltáncoljuk, becsülettel, hiszen ajándékba hoztuk a produkciókat. És egyszer csak ott állunk, virágcsokorral a kezünkben, és elfogódottan hallgatjuk a köszönő és köszöntő beszédeket. Valaki 30 évvel ezelőtt megálmodta, létrehozta, fenntartotta és működteti a mai napig is ezt a kis közösséget, ez minden elismerést megérdemel. Gratulálunk Kózics Evicának és a hercegszántói táncosoknak, és köszönjük, hogy részesei lehettünk ennek a napnak.

Na, de utána fel lehetett lélegezni, kaptunk finom vacsorát, felköszöntöttük a születésnaposainkat (véletlenül akadt vagy hat), és indulhatott a buli! Alig vártuk, hogy a Babra a húrok közé csapjon, felemelő volt az érzés, mikor egyszerre száz torokból harsant fel a Bela Rada… Az est további részét fedje homály, de megtudtuk, hogy kell élőben közvetíteni a Facebookon, hogy a banán az fű, hogy mi az, amiről Csabi még katonakorában leszokott, hogy vizet inni veszélyes (mert az illető a teraszon felejti tőle a féltett hangszerét), hogy arról az ominózus eltűnt, ámde még időben megkerült fehérneműről ne is beszéljünk.

Kialvatlanul, másnaposan, de boldogan ébredünk, kávé-kávé és kávé, van, akinek az irány haza, de a többség a Szabadka felé tartó buszra szállt, ahol mindent lehet kapni, ami szem-szájnak ingere. Tömött szatyrokat szorongatva ettük a pljeszkavicát, leöblítve egy kis Jelennel, ami a nagy melegben hű, de jól esett. Piac után belefért még az időbe Pácsér gyógyfürdője, ahol híg meggylevesre emlékeztető vízben áztattuk megfáradt porcikáinkat (kivéve Rudit, aki nem hozott fürdőnadrágot, mert megnézte az interneten, hogy büfé is van.) Méghozzá olyan büfé, ahol ízes magyar szóval kínálják a lángost.

Ilyen élmények után nehéz hazaindulni, de muszáj volt.

Köszönjük Veseli Santovčani a meghívást, még legalább 30 évet és sok-sok hasonló sikeres műsort kívánunk nektek, magunknak meg még sok-sok ilyen vidám turnét. Ámen.

 

2015. december 04., péntek 00:00

Szeminárium 2015 - Crna Trava

A tavalyi táncszeminárium sikerén felbuzdulva úgy gondoltuk, idén is alávetjük magunkat a megpróbáltatásnak, és három nap alatt megpróbálunk megismerkedni egy új tájegység tánclépéseivel, amiből aztán jó eséllyel egy új koreográfia is összeállhat.  Ezúttal Crna Trava környéki táncokra esett a választásunk. Aki előveszi Szerbia térképét, és megkeresi rajta a „fekete fű” vidékét, az láthatja, hogy közel van a bolgár és a macedón határhoz, ami már rögtön sejteti a pergő ritmusokat és virtuóz tánclépéseket. Szép vállalás, mondta egy balkán táncokban jártas ismerős. Szeretjük a kihívásokat! - válaszoltam.

Hivatalosan megfogalmazva „a szeminárium célja a táncosok mozgáskultúrájának, erőnlétének fejlesztése, megismerkedés Szerbia különböző tájegységeinek táncaival, énekeivel. Ismerkedés a tájegységekhez kapcsolódó népviseletekkel, egyéb népi hagyományokkal”- ami igaz is, de a valóság az, hogy fanatikusan szeretünk táncolni, áhítjuk az újat, és mindehhez társul némi mazochizmus is. Mert közben azért nem egy résztvevő fejében megfordult, hogy kellett-e ez nekem, jó ez nekem? Hisz fáj mindenem, a fülemen veszem a levegőt, és talán az is, hogy feladom, és hazamegyek! Arról nem is beszélve, hogy otthon áll a házimunka, a gyerekek a nagyszülők idegeit cincálják, az otthon maradottaknak senki se főz ebédet, és a hétfőre ígért határidős munkát is vasárnap éjszaka kell befejezni.

De persze azért nem mentünk haza, és ebben nagy része volt Jovan Žikičnek, aki hallatlan türelemmel mutogatta a lépéseket, és hajtotta a táncosokat, hogy a végére összeálljon egy vállalható produkció. És persze köszönet jár a feleségének, Alexandrának is, aki segített az énekek megtanításában, és részletesen megmutatta, milyen a crna trava-i népviselet, hogyan kell feltenni a pojászt és a fejkendőt úgy, hogy ne essen le tánc közben. Mert persze a pihenőidőket sem töltöttük tétlenül, énekeltünk, előadást hallgattunk, ruhadarabokat nézegettünk, de olyan is volt, hogy aléltan hevert a társaság ebéd után a kalászi táncterem poros padlóján.

De miért is volt mégis jó nekünk? Ismét tanultunk újat, tudunk némi új színt vinni a nemzetiségi fesztiválok színpadaira, olyat fogunk táncolni, amit nagyon élvezünk, és nem utolsó sorban hadd idézzek egy, a hétvégi szemináriumi utáni levelezésből: „De aztán hétfőn határozottan szebbnek, fiatalabbnak érzem magam, mint péntek délelőtt voltam :) Mert megcsináltam, mert a mozgás, a társaság, a „kikapcsoltam a világot” érzése visszaadhatatlan…”

Köszönjük az oktatóknak, Jovánnak és Alexandrának a kiváló munkát; a budakalászi Faluháznak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a tükrös tánctermet, a Lenvirág együttesnek, hogy pénteken átengedte nekünk a helyet; a Faluház büféjének a lelkes és töretlen kiszolgálást, és hogy vasárnap is kinyitott a kedvünkért; a Kalász Pékségnek, hogy isteni kenyérlángost sütött nekünk szombaton,

és nem utolsó sorban

a Magyarországi  Szerb Kulturális és Dokumentációs Központnak és a Liptóvárosi Szerb Nemzetiségi Önkormányzatnak, hogy anyagilag támogatták a szemináriumunk megrendezését.

H.V.E.

bemutatjuk...

  • Táncpróba

    Minden hétfőn és pénteken este (19:30-21:30) tartjuk próbáinkat Budakalászon, a Kós Károly Művelődési Házban (Faluház).

    Gyerekpróba: hétfőn 18:30-19:30-ig. Utánpótlás, felzárkóztatás: minden páratlan héten pénteken 18:30-19:30-ig.

    Minden táncos lábú érdeklődőt szeretettel várunk!

Go to top