2011 Belgrád – Evropska Smotra

Emlékszem, milyen felfokozott hangulatban készültünk. Már hetekkel a megméretés előtt semmi más nem volt fontos. A 2009-es születésnapi és a 2010-es nagy fellépés, az országos minősítő után született az elhatározás.

A teljesen önkéntes alapon szerveződött és barátságon alapuló csapat mérettessen meg egy kontinens nemzetiségi gáláján is. Csak pár hónap telt el a minősítő után, és már jött az újabb cél. Egy olyan fellépés, ami igazán kivételes egy csapat életében. Szerencsés, aki részese lehet, aki átéli. Csak az tudja igazán, akinek volt már része ilyenben.

Amikor eldőlt, hogy biztosan ott leszünk, már oly egyszerűnek és aprónak tűnt a minősítő. Mint az érettségi akkor, amikor izzadó tenyérrel áll az ember fia, lánya, az államvizsga előtti percekben. A szerb diaszpóra több mint 50 tánccsapata a földrész 17 országából. Egész Belgrád, egész Szerbia ettől hangos ezen a hétvégén. Miniszterek, és mindenki aki az országban népzenével, tánccal, kultúrával foglalkozik. Hihetetlen felhajtás, és ennek mi is részesei vagyunk.

Délelőtt próba, egy sosem próbált méretű színpadon, majd készülődés, tettetett vidámság, ez a feszült várakozás álarca. Az utolsó órák tenni akaró állapota, az utolsó ellenőrzések, népviselet, hangszer, minden a helyén legyen. Minden ránc a szoknyán, minden hajszál rendben, cipők, csizmák fényesek. Megnéztük egyszer, kétszer, tízszer. Bátorító pálinkák, éneklés, cammogó idő.

Aztán egyszer csak fent voltunk a színpadon, vakító fény, reszkető térdek, a nézők helyén csak a sötétség. Vajon hányan néznek? Vannak itt egyáltalán? Elindul a zene, az ének, a tánc. Már visz a lendület, élvezem, ahogy belül együtt zakatolok a zenével, bátorít a taps, mindenki mosolyog.