Guinness kolo rekordkísérlet Újvidéken

Összesen 12 360 néptáncos kólózott október 4-én népviseletben Újvidéken, ezzel pedig bekerülhetnek a Guinness Rekordok Könyvébe mint a legnagyobb és leghosszabb körtánc megalkotói.

A több mint 12 ezer résztvevő 11 ország 290 kulturális és hagyományőrző egyesületéből érkezett, hogy gyermekkórusokkal, önkéntesekkel és humanitárius szervezetekkel együtt részt vegyenek ezen az egyedülálló rendezvényen. Magyarországot a Rozmaring és a hercegszántói Veseli Santovčani tánccsoport képviselte. A kóló hat kilométer hosszan kígyózott a Futaki úton, az Európa sugárúton, a Vojvoda Stepa sugárúton és a Knez Miloš sugárúton, amelyeket erre az időre le is zártak a forgalom elől. Az eseményt a Veliko Kolo Udruženje nevű egyesület szervezte. Már márciusban nevezni kellett, és videón kaptuk meg a lépésanyagot, amit gyakorolni kellett, hogy mindenki egyszerre tudjon lépni. Ezek ismert és könnyű lépések voltak, de azért gyakoroltuk, hiszen jöttek velünk kezdő táncosok is. Ezen kívül meg kellett tanulni, hogy mikor kell váltani a lépésvariációk között, és ez jó volt állóképességi gyakorlásnak is. 15 perc folyamatos, intenzív táncolásra készültünk.  Nem tudtuk, hogyan fog zajlani az egész esemény, de gondoltuk, hogy ahol ennyi néptáncos találkozik, az rossz dolog nem lehet. Nagyon jó volt érezni, hogy az egész város lüktet, tánc volt még a levegőben is. A szervezőknek 290 néptánccsoport buszát kellett a helyszínre vezényelniük, majd legalább ennyiszer 50 embert szektoronként elirányítaniuk. Nem kis feladat, ezért volt jócskán csúszás a kezdésben. Minden táncos kapott egy vonalkódos kártyát, azzal kellett egyesével regisztrálni, ez is sok időt vett igénybe. Mi közben legeltettük a szemünket a különféle népviseleteken. Felemelő érzés volt, mikor összeért a kör 6 km hosszan, és úgy táncoltunk, hogy nem lehetett látni a sor végét egyik irányban sem. Nagyon sok néző is volt, akik tapssal biztatták a résztvevőket. Az eredményeket Londonba továbbították, ahonnan várhatóan néhány héten belül megérkezik majd az igazolás az új rekordról.

Köszönjük szépen az Országos Szerb Nemzetiségi Önkormányzatnak, a Pest megyei Szerb Nemzetiségi Önkormányzatnak és a Budakalászi Szerb Nemzetiségi Önkormányzatnak, hogy támogatták az utunkat.

You may also like...