Görögország, Korfu, 2018.06.21-30.

A Rozmaring Szerb Hagyományőrző Kulturális Egyesület  tagjai részt vettek a „Ahilion” 12. Néptánccsoportok, Kórusok és Zenekarok Nemzetközi Fesztiválján Korfu szigetén június végén.

Az eseményre nagy izgalommal készültek a tánccsoport tagjai, ahol a koszovói szerb  táncokból álló koreográfiájukat adták elő. Ilyen messze még sosem jártak, és bár kicsit tartottak a hosszú utazástól, az egész gördülékenyen zajlott, 24  óra alatt érkeztek meg Korfura. A népes csapat a szállás elfoglalása után felderítette a környéket, hiszen a fesztiváli részvétel mellett jutott idő a strandolásra, városnézésre, kirándulásra is. A fesztiválon 5 csoport vett részt, érkeztek táncosok Argentínából, Grúziából, Lengyelországból és Svédországból. A műsor több napon keresztül Korfu város egyik legforgalmasabb terén felállított színpadon zajlott. A műsort turistacsalogató felvonulás előzte meg a belváros utcáin.  A több órás műsor mindig nagy közönség előtt zajlott. A Rozmaring táncosai kitettek magukért, nagy tapsot kaptak, különösen a szerb turistáktól, akik külön is odajöttek gratulálni az előadáshoz. Bár a fesztivál szervezése hagyott kívánnivalót maga után, és az időjárás sem mindig volt kegyes hozzájuk, azért jól érezték magunkat. Elmondásuk szerint bár Görögországnak nem azt az arcát látták, amit az útikönyvekben mutogatnak, azért láttak szép tájakat, fürödtek csodálatos partokon, meglátogatták Sissi királynő kastélyát, hajókáztak, és persze megkóstolták a görög étel- és italspecialitásokat is. A fesztiválon való részvételt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta. Páláyzati azonosító: NEMZ-KUL-18-0386

Képek itt tekinthetők meg: https://photos.app.goo.gl/t2nfCECk2GJvswF99

You may also like...