Történetünk

A szerbek Magyarország területére először a 14. század végén, a török hódítás elől menekülve érkeztek, majd az egész középkor ideje alatt, szinte folyamatosan telepedtek le hazánkban.

Lazarevics István (Stevan Lazarević, 1389–1427) és Brankovics Györgyi (Đorđe Branković, 1377?–1456) szerb fejedelmek kapcsolatai a magyar királyokkal tovább növelték a szerbek számát. A hűbéri elismerésért cserébe a magyar király ígéretet tett, hogy megvédi a szerbeket a töröktől. Ennek a megállapodásnak a fejében1427-ben a szerbek átadták a magyar királynak Nándorfehérvárt és a macsói bánság várait is. A szerb nemesség tagjai közül sokan emelkedtek magyar nemesi rangra is, a magyarországi birtokok kezelésére pedig számos szerb családot telepítettek. 1428-ban a branicsevói és galambóci várak török kézre kerültek, ahonnan újabb szerb családok érkeztek nagyobb számban és részben Szent-Endrén, részben a Csepel-szigeten Kevén telepedtek le, melynek neve ekkor változott át Rác-Kevére. A török hódoltság idején a Temesvár–Arad–Gyula–Szeged–Kalocsa–Szekszárd–Balaton vonalig húzódott a szerb lakosság határvonala. A 17-18. század fordulóján már nagyobb közösség élt Budán, Komáromban, Győrben, Esztergomban, Vácon, Pápán, Tatán, Baján, Debrecenben, Szatmáron, Kalocsán és Szombathelyen. A szerbek a mohácsi csatában a magyarok mellett hősiesen küzdöttek a török ellen. A magyarországi szerbek a mohácsi vész után Ferdinánd pártjára álltak és Cserni Jován (Crni Jovan) vezetésével majdnem az egész Délvidéket átfogó felkelést robbantottak ki (Cserni Jován-felkelés). A keresztények seregeiben hősiesen küzdöttek a törökök ellen.

1690-ben a királyi kancellária felhívást intézett a délszlávokhoz: támogassák a császári csapatokat a Balkánon a török ellen. A hadjárat esetleges kudarca esetén áttelepülhetnek Magyarországra, és saját elöljáróik irányítása alatt kiváltságokat kapnak. Saját vallásuk szerint élhetnek és templomokat építhetnek. A hadjárat kudarca után III. Arsenije Čarnojević pátriárka vezetésével szerbek menekültek (Velika seoba Srba) Magyarországra (kb. 40 000 fő). Szentendrén, Budán a Tabánban, Pomázon, Csobánkán és Érden telepedtek le. A szerbeknek I. Lipót által adott kiváltságait I. József 1708-ban és  III. Károly 1713-ban és 1715-ben is elismerte.

Nagy változás volt a Rákóczi-szabadságharc, amikor a szerbek a császár oldalán a magyarok ellen harcoltak. Többek között ígéretet kaptak, hogy felszabadítják Szerbiát a török megszállás alól. Ezek után nagy tömegben hagyták el az országot és Oroszországban telepedtek le.

Ennek ellenére a 18. század a magyarországi – és különösképpen a szentendrei – szerb kultúra virágzásának ideje volt. A dunakanyarban virágzott a gazdaság. A kézműipar és a kereskedelem egyaránt gyorsan fejlődött, erre alapozva pedig pezsgő kulturális élet alakult ki. Itt volt a 18. században a korabeli szerb kulturális, politikai élet központja. A szerb vallási életnek nagyon fontos színhelye volt ez a térség. Egy időben kilenc szerb parókia is működött itt.

Az első világháborút követő években a szerbek száma drasztikusan megfogyatkozott. Sárok, Deszk, Újszentiván, Szőreg, Majs és Dunaszekcső teljes szerb lakossága elköltözött.