Dél-Szerbiában jártunk

„Niška Banja, topla voda” – bárki, aki járatos a szerb zenei világban, erre a két szóra máris dúdolni kezdi a fülbemászó dallamot vagy dobolni kezdi ujjaival a pergő ritmust. Nekünk a szívünk kezdett gyorsabban ily módon dobogni, mikor megérkezett a postaládánkba egy meghívó: szeretettel várnak minket vendégfellépőként Nišbe, hogy fellépjünk a helybeli Andjeli szerb tánccsoport éves műsorában. Nem is akárhol, hanem Szerbia harmadik legnagyobb városának Nemzeti Színházában!

Budakalászon minden évben rendeznek folklór fesztivált, ahova a magyarországi szerb tánccsoportok mellett Szerbiából is érkeznek fellépő csoportok. Már tavalyelőtt is felfigyeltünk a szimpatikus táncegyüttesre, ahol kicsi-nagy együtt ropta; ráadásul a sors úgy hozta, hogy tavaly egy öltözőbe is kerültünk. Innen az ismeretség és a meghívás, amire nagy izgalommal kezdtünk felkészülni.

Április 22-én 17 táncos és 3 kísérő indult útnak Szerbia déli része felé, majdnem a bolgár határ mellé. Késő este érkeztünk meg Niška Banjába, a szállásunkra. Annak ellenére, hogy a házigazda Andjeli tánccsoport aznap tartotta főpróbáját, még jutott energiájuk arra, hogy helyi házi finomságokkal fogadjanak minket, és természetesen a közös táncolás sem maradhatott el.

Másnap délelőtt körbekalauzoltak minket a dél-szerbiai nagyvárosban, mely a térség központja, az egyik legfontosabb kereszteződés Belgrád és Szófia között. A belvárosban elfogyasztott ebéd után megkezdtük a felkészülést az esti programra. Három tánccal készültünk, köztük a magyarországi szerbek tánchagyományaiból feldolgozott koreográfiánkkal. Grandiózus műsornak lehettünk részesei. Az Andjeli tánccsoport mind a négy korcsoportja bemutatta a több mint 500 fős közönségnek, amit a tavalyi évben tanult. A színházterem olyannyira tele volt, hogy egy gombostűt sem lehetett volna leejteni. Ennek megfelelően gombóccal a torkunkban léptünk a színpadra, de olyan kedves konferálást és annyi tapsot kaptunk, hogy a második és harmadik táncot már sikerült remegő térdek nélkül eljárnunk. Úgy éreztük, nem okoztunk csalódást a nézőknek, sikerült színesíteni a műsorukat.

Az estét közös vacsorával zártuk, ahol nem győztük megköszönni a vendégszeretet, amiben részünk volt a két napban. Nem kétséges, hogy a két táncegyüttes barátságának lesz folytatása, reméljük, módunkban áll majd viszonozni a kedvességüket.

A hazafelé úton még meg ellenőriztük, hogy valóban létezik-e a szintén népdalból ismert Ravanica település, aminek megnéztük a középkori kolostorát, így késő éjjel érkeztünk vissza Budakalászra.