Hercegszántói ajándék hétvége

Már tavasz óta tudtuk, hogy nyár végén utazunk, vár minket Hercegszántó, ahol jubileum lesz. Még pedig nem kevesebb, mint 30. születésnapját fogja ünnepelni egy vidám csapat, név szerint a Veseli Santovčani táncegyüttes.

Hú, a felkérés megtisztelő, biztos grandiózus műsor lesz, ahogy ilyenkor szokás, a születésnapos szívét-lelkét kiteszi, összeállnak régiek és újak, színpadra kerül 30 év munkája. Erre bizony nekünk is készülni kell, akárhogy tombol a nyár, sokan még szabin. De a föld alól is előkerítünk még egy fiút, és színpadra tesszük az összes lányt, és magától értetődő, hogy segítünk, összeszedjük és visszük kölcsönbe is a népviseleteinket, az nem lehet, hogy az ünnepelt ne tündököljön. Mert megérdemli. És reggel kilenckor elindul a turnébusz, egyre több-és több a felszálló, gyűlnek a csomagok, libbennek a népviseletes zsákok, megciccen az első sör, persze az első benzinkútnál már táncolunk – kit érdekel a tűző nap – és hegedűszó mellett rágyújtunk az első nótára is. Vidáman érkezünk, Evica (a táncegyüttes vezetője) gondterhelt tekintettel, mégis kedvesen fogad, még beszédet is rittyent a tiszteletünkre, amit gombóccal a torkunkban hallgatunk, ezek után, hát persze, hogy a lelkünket is a színpadra tesszük ma este.  Na, de járjuk be azt a színpadot, merre van a közönség, hol a közepe, meddig ér a fiúsor vége, lukra vagy emberre, nyisd ki a szélét, így nem egyenes, hova áll a kiskör.

Akkor nézzük meg a szállást, mert itt is alszunk, ki tudja meddig tart a buli, egyébként is, ha már itt vagyunk délen, nehogy már szabadkai piacolás nélkül menjünk haza. Migránsokat fürkésző tekintetű rendőrök sorfala közt érkezünk a vendégházhoz, a házinéni elmondhatatlanul kedves, no, ki-kivel alszik, és nézd már, nemcsak lovak, kecskék is vannak (meg galambok, disznók és simogatnivaló nyuszi is, de ez már csak másnap derül ki).  

De máris indulunk vissza, izgatott táncosok mindenhol, lassan mi is elővesszük-felvesszük-körbetekerjük-felcsatoljuk és befonjuk-feltűzzük, bepúderezzük-kihúzzuk, egymáshoz igazítunk. Nem igaz, hogy kifogyott az egyenrúzs, milyen jó a fiúknak, nekik nem kell a cicoma, hiszen úgy szépek, ahogy vannak (különösen Gyula).  Meleg van, izzadunk és izgulunk. Nevetünk és fotózunk, és egy emberként szorítunk a szántói táncosoknak, mikor a lakodalmas menettel megnyitják a műsort. Felharsan a taps, és kezdetét veszi a maratoni műsor.  És megy minden, mint a karikacsapás, hála Istennek.  Mi is eltáncoljuk, becsülettel, hiszen ajándékba hoztuk a produkciókat. És egyszer csak ott állunk, virágcsokorral a kezünkben, és elfogódottan hallgatjuk a köszönő és köszöntő beszédeket. Valaki 30 évvel ezelőtt megálmodta, létrehozta, fenntartotta és működteti a mai napig is ezt a kis közösséget, ez minden elismerést megérdemel. Gratulálunk Kózics Evicának és a hercegszántói táncosoknak, és köszönjük, hogy részesei lehettünk ennek a napnak.

Na, de utána fel lehetett lélegezni, kaptunk finom vacsorát, felköszöntöttük a születésnaposainkat (véletlenül akadt vagy hat), és indulhatott a buli! Alig vártuk, hogy a Babra a húrok közé csapjon, felemelő volt az érzés, mikor egyszerre száz torokból harsant fel a Bela Rada… Az est további részét fedje homály, de megtudtuk, hogy kell élőben közvetíteni a Facebookon, hogy a banán az fű, hogy mi az, amiről Csabi még katonakorában leszokott, hogy vizet inni veszélyes (mert az illető a teraszon felejti tőle a féltett hangszerét), hogy arról az ominózus eltűnt, ámde még időben megkerült fehérneműről ne is beszéljünk.

Kialvatlanul, másnaposan, de boldogan ébredünk, kávé-kávé és kávé, van, akinek az irány haza, de a többség a Szabadka felé tartó buszra szállt, ahol mindent lehet kapni, ami szem-szájnak ingere. Tömött szatyrokat szorongatva ettük a pljeszkavicát, leöblítve egy kis Jelennel, ami a nagy melegben hű, de jól esett. Piac után belefért még az időbe Pácsér gyógyfürdője, ahol híg meggylevesre emlékeztető vízben áztattuk megfáradt porcikáinkat (kivéve Rudit, aki nem hozott fürdőnadrágot, mert megnézte az interneten, hogy büfé is van.) Méghozzá olyan büfé, ahol ízes magyar szóval kínálják a lángost.

Ilyen élmények után nehéz hazaindulni, de muszáj volt.

Köszönjük Veseli Santovčani a meghívást, még legalább 30 évet és sok-sok hasonló sikeres műsort kívánunk nektek, magunknak meg még sok-sok ilyen vidám turnét. Ámen.