Szerb néptánc és folklór tábor 2021

A szerb néptánc és folklór tábor a Ruzmarin SZHKE és a Bánát KKE junior táncosai részére 2021.07.22-27-ig lett megtartva Mórahalmon, az erdei iskola táborában. A táborban 31 gyerek vett részt.
A gyerekek minden nap két táncfoglalkozáson vettek részt. A foglalkozásokon a régebben tanult közös koreográfiákat elevenítették fel a két táncegyüttes vezető, Kosznovszki Zorica és Dunai Péter vezetésével.
A tábor fontos szerepet tölt be az közösség összekovácsolásában, ezért a gyerekek csapatépítő programokon is részt vettek (activity party, kareoke, strand), kirándulás keretében megtekintették a környék nevezetességeit (Rózsa Sándor élményház). Brczán Krisztifor, a Bánát KKE vezetője előadást tartott a szerb tájegységek népviseleteiről. Esténként szerb népi énekeket is tanultak, csapatjátékokat játszottak, és táncházat is szerveztünk a részükre, meghívott zenekarral. A tábor végén műsor keretében mutatták be a tanultakat a szülőknek, barátoknak.

A tábor megrendezést a Miniszterelnökség (BGA Zrt.) támogatta.

You may also like...